Útitárs

Karácsony előtti piacozás bosszankodás nélkül – A csömöri Éléskamra termelői piacon jártunk

A nagy karácsony előtti bevásárlást már korábban elintéztük, mert tudjuk, hogy ilyenkor már horror uralkodik az üzletekben. De azért addig még van néhány nap, és enni ez idő alatt is kell, így elhatároztuk, ha már a közelbe költöztünk, megnézzük a csömöri termelői piacot.   Tudjátok, egyébként is imádok piacra járni, (a bejegyzés végén majd meg… Tovább »

Budapest legújabb piacán vásároltam

A héten megnyitotta kapuit Budapest és egyben az ország legújabb piaca. Aki már régebb óta követi a blogot, tudja, hogy odavagyok a piacokért, olyannyira, hogy külön menüpontban szerepelnek a legjobbak, vagy éppen legkülönlegesebbek, ahol még olyan alapanyagokat is be lehet szerezni, ami egy-egy külföldi fogás elkészítéséhez kell. Most bővül a kör.   Mikor Újpesten megkezdődött az… Tovább »

Tüzestál Étterem, ahová a házias ízek miatt járunk

Korábban nagy sikere volt a Calavera Mexikói Étteremről írt bejegyzésnek, ezért úgy döntöttem, hogy ezentúl is megosztom veletek, ha találunk egy jó helyet, sőt, azt is elmesélem, ha valami csalódást okoz. Most nem ez utóbbiról lesz szó, már csak azért sem, mert nem először jártunk a Tüzestálban, amiből már lehet következtetni, hogy itt bizony jót… Tovább »

Mexikói ízek Újpesten

Nem fotózni mentünk, hanem enni, de pénteki ebédünk helyszínét mindenképpen meg kell mutatnom nektek! Újpesten jártunk a Calavera Mexikói Étteremben, ami egy igazi belvárosi hangulatú hely a külvárosban.   Szerencsére már nem kell a zsúfolt belső kerületekbe mennünk, ha valami igazán különlegeset szeretnénk enni, ugyanis nemrégiben a 4. kerületben megnyitott egy igazán egyedi stílusú étterem,… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!