Útitárs

Karácsony előtti piacozás bosszankodás nélkül – A csömöri Éléskamra termelői piacon jártunk

A nagy karácsony előtti bevásárlást már korábban elintéztük, mert tudjuk, hogy ilyenkor már horror uralkodik az üzletekben. De azért addig még van néhány nap, és enni ez idő alatt is kell, így elhatároztuk, ha már a közelbe költöztünk, megnézzük a csömöri termelői piacot.

 

Tudjátok, egyébként is imádok piacra járni, (a bejegyzés végén majd meg is mutatom két másik kedvencemet) de a költözéssel együtt járt, hogy bár nincs messze és nagyon szeretem, de egyelőre télvíz idején babakocsival nehezen tudok átjárni az újpesti piacra. Így elkezdtem keresgélni, hogy milyen lehetőségek vannak a közelben. Olyat nem találtam, ami gyalogosan elérhető távolságban van, a tömegközlekedés pedig ebben a náthás időszakban babával felejtős. De szerencsére azért itt is akadnak a közelben klassz piacok, és ha sikerül mindet feltérképezni, majd mesélek róluk.

Ma a csömöri Éléskamra termelői piacra látogattunk el, amiről első sorban azt kell tudni, hogy nincs a hét minden napján, sőt, minden héten sincs. Így még inkább vártam, hogy eljuthassak ide.

Ha jók az információim, ezt kéthetente tartják, és ilyenkor igazán különleges dolgokat is lehet vásárolni. Mondhatnám úgy is, hogy a bőség zavara, mert nagyon nehéz volt megállni, hogy ne vegyünk mindenféléből kóstolót. Végül győzött a józan ész, ennyi félét nem tudnánk egyszerre megenni, így inkább kilátogatunk majd a következőre is.

Talán nem kell bemutatnom, mi folyik már ilyenkor a boltokban. Tömegnyomor, őrület, türelmetlenség, és bosszankodás. De ugyanez a piacokon is, hiszen a máskor kedves, beszédes eladók is úgy érzik, futószalagon özönlenek előttük a vásárlók.

 

Itt viszont még a karácsony előtti őrületben is megvolt az igazi piacos hangulat. A bácsi, akitől a kacsatepertőt vettük, megkóstoltatta velünk a kacsamájas krémet is, amiből legközelebb tuti viszünk, a füstölt húsos nem türelmetlenkedett, hagyta, hogy alaposan megnézzük az árut, és válogassunk, és a gombás is készségesen elmagyarázta, melyik gomba hogyan a legfinomabb.

 

Végül a fentieken kívül még sajtot és pár üveg mézet is beszereztünk, ez utóbbiak még a karácsonyi ajándékok részét képezik majd.

Már azt is kinéztem, legközelebb mit próbálunk ki: nagyon szimpatikusak voltak a zöldségkrémek és a sajtkrémek is.

Ha szerettek piacozni, és Csömörön jártok, ezt ne hagyjátok ki!

Helyszín: Csömör, Hősök tere

Időpont: ezért figyeljétek a Facebook-oldalukat.

 

És végül két másik piac, ahová szintén mindig szívesen járok:

Budapest legújabb piacán vásároltam

Miért pont ezért a piacért rajongnak a Budapestre látogató külföldiek?

FIGYELEM!

Az oldal 2021. január 1-től nem frissül, aktuális tartalmakért kérlek, látogass el a  Facebook-oldalamra!

.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!