Útitárs

Fényképalbum a Föld Napja tiszteletére

Április 22. a Föld Napja. Története egészen 1970-ig nyúlik vissza, mikor Denis Hayes amerikai egyetemista felemelte szavát a természetvédelem érdekében. A kezdeményezés olyan horderejű volt, hogy 1990-ben világméretű mozgalommá nőtte ki magát.   Ami pedig külön említendő, hogy 1990-ben Magyarország az elsők között csatlakozott a mozgalomhoz, és környezetvédők megalapították a a Föld Napja Alapítványt. Mi hétköznapi emberek is sokat tehetünk… Tovább »

7 látnivaló Madeira északi részén, amit kár lenne kihagyni!

Madeira északi része (egy-két város kivételével) kevésbé ismert a turisták körében, meglátszik ez a szállások árán, a turistákra szakosodott szuvenírboltok hiányán és az éttermek nyitva tartásán is. 🙂 Sao Vicentében szembesültünk ezzel az első este, mikor 20 óra után már alig találtunk egy nyitva tartó éttermet, ahol megvacsorázhattunk. Pedig a sziget északi oldalán  is rengeteg… Tovább »

Ponta do Pargo – Madeira legnyugatibb része

Madeira legnyugatibb pontja a gyönyörű kilátást nyújtó Ponta do Pargo, mely megközelíthető Ribeira Brava és Sao Vicente felől is, időben körülbelül ugyanannyit tesz ki mindkét irány. Ide érdemes reggel, vagy napnyugtakor ellátogatni, mert a legszebb színeket ekkor festi meg a nap. Mi is korán indultunk, bár a napfelkeltéről lemaradtunk, de így is csodaszépet láttunk. A… Tovább »

Madeira – Úton Sao Vicente felé

Madeirai nyaralásunk utolsó harmadát a festői szépségű Sao Vicentében töltöttük, ami a sziget északi részén az Encumeada-hágó északi oldalán helyezkedik el. Ribeira Bravaból korán indultunk, mert beterveztünk még egy kisebb levada túrát is a délelőttre a sziget “közepében”, az Encumeada-hegységben. Reggel még útba ejtettük a Cabo Girao nevű kilátópontot, amit eredetileg a Camara de Lobos-i… Tovább »

Madeira – Barangolás tehénkísérettel a Paul da Serra lábánál

Az első levadás élményen felbuzdulva úgy döntöttünk bemerészkedünk a sziget belseje felé. Túrakönyvünkből kinéztük a “Levada da Bica da Cana” fantázia nevű útvonalat, amiről a mai napig fogalmunk sincs, mit jelent, a Google-fordító szerint a cukornádhoz és a csatornához van köze… 😀 Feltételezem, hogy anno ezt a levadát cukornád ültetvény öntözésére használhatták, talán innen eredhet… Tovább »

Madeira – Az első levada-túra

A funchali akklimatizálódás után áttettük székhelyünket a Ribeira Brava nevű tengerparti üdülővárosba, ami szintén a déli partszakaszon, a fővárostól nyugatra helyezkedik el. Itt egy aparthotelban szálltunk meg, ami az előzőhöz képest jóval komfortosabb volt, tágas szoba, tengerre néző erkély, és felszerelt konyhasarok, ahol kedvünkre készíthettük el a finomabbnál finomabb tengeri rákokat és halakat. Nyáron ez… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!